.
.
A SzöG Műhely egyedi kiállítás megnyitó performansza a Merlinben:
Közképtár Közművészeti Alapítvány művészeinek, INTRO című bemutatkozó kiállításának megnyitóján, október 5-én 20 órakor, a Merlin Színházban.
Központ performansz (SzöG Műhely):
Az alapítvány képviselőinek rövid bemutatkozása és megnyitó beszéde után a Merlin kávézójában kialudtak a fények. A teremre sötét és csönd terült. Az oszlopok mögül és a nézők közül elemlámpás alakok váltak ki és fénycsóvákkal kezdték el pásztázni a képeket, a nézőket, egymást és a három előadót, akik ezalatt "központ-ihletésű" műveiket mondták a sötétben.
A Központ című performansz résztvevői:
Simándi Csaba (szöveg)
Mészáros Péter (szöveg)
Juhász Kristóf (szöveg)
Kormos Éva (fény)
Kauroch Márton (fény)
Kecskés Robin (fény)
A megnyitó performanszon elhangzó szövegek ITT.
Merlin Színház
Budapest, Gerlóczy utca 4.
A Közképtár Közművészeti Alapítvány:
"azzal a céllal jött létre, hogy lendületbe hozza, valamint elérhetőbbé tegye - egy szélesebb társadalmi bázis számára - a kortárs képzőművészeti alkotásokat. Nonprofit jelleggel olyan szervezet működtetésén fáradozunk, ahol a művész saját munkáját reális piaci értéken tudja értékesíteni; ezáltal új lehetőségeket, befektetéseket teremtve..." (tovább)
SMS - című kiállítás megnyitó
-
[image: mamu-meghivo-sms-01.jpg]
[image: mamu-meghivo-sms-02.jpg]
[image: Megosztom Facebookon!] [image: Megosztom Twitteren!] [image:
Megosztom Tumblre...
8 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése